Hálózatot hozhatnak létre a szociális foglalkoztatók

A szociális foglalkoztatásban dolgozók által készített míves termékekből is kaphattak ízelítőt egy szakmai nap résztvevői.

Fejlesztési programot indított útjára a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által kiírt pályázat keretében a szombathelyi székhelyű Regionális Humán Innováció Nonprofit Kft. Ennek részeként február derekától mostanáig tíz foglalkoztató fejlesztése valósulhatott meg az országban, számolt be minderről hétfőn a sajtó képviselőinek Horváth Olga, a kft. ügyvezetője, a fejlesztő munkában résztvevő foglalkoztatók szakmai napján.

Tizenöt, fogyatékos embereket foglalkoztató szociális intézmény képviselői voltak jelen. Arról is szó esett, hogy a fejlesztő munkában résztvevők olyan értékeket termelnek, amelyek kiállják a piac próbáját, s akik talán a jövőben hálózatba szerveződve, együtt lesznek képesek megjelenni a vásárlók előtt. A termékeiket nívós kiállításon lehetett ízelítőt kapni belőlük a lakosságnak, a viszonteladóknak, de azoknak is a figyelmébe ajánlják, akiknek fontos a társadalmi felelősségvállalás

Debütáltak a műanyagpalackokból készült, ízléses táskák. A szociális foglalkoztatókban értéket termelnek és teremtenek Fotó: Horváth Csaba
Debütáltak a műanyagpalackokból készült, ízléses táskák. A szociális foglalkoztatókban értéket termelnek és teremtenek Fotó: Horváth Csaba

Molnár Miklós szombathelyi alpolgármester kiemelte - egymás termékeinek értékesítése kapcsán is - az összefogást, az együttműködést. Helyi termékek boltjának ötlete is fölvetődött, ahol a foglalkoztatókban készült minőségi termékeket is árusíthatnák.

forrás: http://vasnepe.hu/cimlapon/20110530_szocialis_foglalkoztatok_termekei

Híreink

Kanyarogjunk lefelé a Duna-deltába, ahol megannyi élmény és kincs vár felfedezésre! 

Transdanube Travel Stories projekt, mely az Interreg Duna Transznacionális program keretében kerül finanszírozásra a hónap végén véget ér. Számos nagyszerű eredményt tud felmutatni a projekt, izgalmas és érdekes kincseket rejt magában.

Transdanube Travel Stories - egy folyó, hat történet

Ismerje meg a projekt eredményeit!

Fedezd fel Velo Martini kerékpáros zarándok útvonalát!

Fedezd fel Velo Martini kerékpáros zarándok-útvonalat! 🍀💚Egy kis ízelítő abból, mi vár rád, ha végigjárod az utat!🎬 https://youtu.be/4LtfP-RSQIs