Horváth Olga valóban visszatért és szociális térképet készít

Horváth Olga, a Savaria Rehab-team egykori igazgatója lett a Regionális Humán Innováció Kft. ügyvezetője. A céget egy magánszemély hozta létre, céljuk hogy megteremtsék a korszerű szociális gazdaság alapjait. A mai sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az RHI készítheti el a város szociális térképét.

"Nagy örömömre szolgál, hogy újra találkozhatok önökkel" - mondta Horváth Olga, aki a Regionális Humán Innováció Kft. ügyvezetjeként mutatkozott be a sajtó nyilvánossága előtt. Megtudhattuk, hogy a céget egy magánszemély hozta létre, teljesen nonprofit, és már korábban is jelentős programokat valósított meg.

"A tulajdonos megkeresett, és felajánlotta, hogy ha van ötletem megvalósíthatom."  -mondta el a Savaria Rehab-team egykori ügyvezetője. Horváth Olga kifejtette, hogy új utakat kerestek, és ez az út a szociális gazdaság. "Nem meglepő, hiszen évek óta erre próbáltam rátenni mindent, azaz hogy Szombathelyen fenntartható közösségi szociális vállalkozás jöjjön létre." -hangsúlyozta Horváth Olga.


Horváth Olga

A cégnek ma már egy főállású munkatársa van, és a remények szerint egy olyan nonprofit kft fog a városban működni, ami nemcsak hirdeti a szociális gazdaság gondolatát, hanem egy valódi szociális gazdaság ön létre, mely európai mintájú. A benne dolgozók pedig tulajdonossá is válhatnak.

A kft már most sem tétlen, egy közösségi pályázatot adtak be, valamint három szociális szövetkezet születésénél bábáskodtak. Szlovén partnerprogramban is részt vesznek, biogáz, megújuló energia témákban, valamint egy olasz partnerrel építési hulladékhasznosítás témakörben pályáztak.

A Regionáli Humán Innováció Kft. újabb megbízást is kapott. Szeptemberben a város pályázatot írt ki szociális térkép készítésére, és több pályázó közül az RHI nyert. "Nyilván ebben az is benne volt, hogy csapatunk hét térképet készített el a városnak." -mondta Horváth Olga.

A szociális térkép egy adott település társadalomképét próbálja meg leírni, bemutatni, feltárni. Ennek köszönhetően a döntéshozók pedig stratégiákat alkothatnak.

Megtudhattuk, hogy 1500-as mintán történik a felmérés, kérdezőbiztosok fognak konkrét címekre kimenni. Negyven munkatárs működik közte, van köztük diák, szociális munkás is, ők személyesen mennek ki a háztartásokba.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nagyon nehezen lehet az embereket megszólítani, hiszen nagyon sokan elzárkóznak. Ezért felkérték a polgármestert, hogy levélben szólítsa fel azokat, akiket kiválasztottak a válaszadásra. "Meg kell érteni az embereknek, hogy nem kalózakcióról van szó" -hangsúlyozták.

A lekérdezés hétfőtől indul, várhatóan négy hétig fog tartani. ÖSszesen 1500 embert kérdeznek majd meg.A válaszadók közül 500 olyan embert is megkérdeznek, akik a szociális intézményeket, szolgáltatásokat használják. A korábbi években ugyanis semmi nem garantálja azt, hogy bekerülnek olyan emberek, akik szociális szolgatást használnak. Ennek tükrében pedig kiderülhet, hogy azok a szolgáltatások, melyeket igénybe vesznek, megfelelnek e a szükségleteknek. Őket a szociális intézmények munkatársai kérdezik majd.

Az RHI grátiszként a statisztikák mellé interjúkat is mellékel egyéni helyzetekről, hiszen ezeket a statisztika nem tudja visszaadni.

A térkép várhatóan február végére készül el.

forrás: http://westindex.websharklab.hu/kozelet/horvath-olga-valoban-visszatert-es-szocialis-terkepet-keszit

Híreink

Kanyarogjunk lefelé a Duna-deltába, ahol megannyi élmény és kincs vár felfedezésre! 

Transdanube Travel Stories projekt, mely az Interreg Duna Transznacionális program keretében kerül finanszírozásra a hónap végén véget ér. Számos nagyszerű eredményt tud felmutatni a projekt, izgalmas és érdekes kincseket rejt magában.

Transdanube Travel Stories - egy folyó, hat történet

Ismerje meg a projekt eredményeit!

Fedezd fel Velo Martini kerékpáros zarándok útvonalát!

Fedezd fel Velo Martini kerékpáros zarándok-útvonalat! 🍀💚Egy kis ízelítő abból, mi vár rád, ha végigjárod az utat!🎬 https://youtu.be/4LtfP-RSQIs