Magunkról

Új utakon a REGIONÁLIS HUMÁN INNOVÁCIÓ NONPROFIT KFT.

A Regionális Humán Innováció Képzési Nonprofit Kft. (röviden RHI) 2005-ben alakult, elsősorban azzal a céllal, hogy segítse Nyugat-dunántúli Régióban élő hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci helyzetének javulását. Továbbá munkájával elősegítse a felnőttképzést és az átképzést, ezzel összefüggésben hozzájáruljon a foglalkoztatottság növeléséhez.

A szervezet tevékenységei között szerepel:

  • Az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások (pl. kísérleti projekt megvalósítása az állásrotáció területén).
  • Szociális- és foglalkoztatási témájú kutatások, elemzések készítése, (pl. szociális térkép Szombathelyen).
  • Foglalkoztatási együttműködések szakmai támogatása (közreműködés a szombathelyi paktum elindításában, a Hegyháti Paktum segítése 2006-2014 között, a program menedzsmentje, foglalkoztatás, mentorálás, valamint közreműködés a Lenti kistérség foglalkoztatási stratégiásának elkészítésében).
  • Gyermekvállalás és munka összeegyeztetésének segítése, anyabarát foglalkoztatási kezdeményezések (Szellőtánc Szociális Szövetkezet segítése).
  • Fiatalok helyben maradásának segítése, vidéki térségek megtartó képességének javítása közösségfejlesztésre alapozó kezdeményezések által (pl. Gyermekélmény város program 7 városban).
  • Szociális gazdaság típusú kezdeményezések támogatása, szociális vállalkozás-fejlesztés (pl. Szociális Intézmények termék-előállításának fejlesztése).
  • A helyi értékre, tudásra alapozott környezeti-nevelési programok kidolgozása és megvalósítása (pl. minta erdei iskolai programok).
  • Korai pályaorientáció támogatása az óvodáskortól.

A társaság szervezeti formája közhasznú nonprofit kft., amelyet 2010 évben vállalt fel azzal a céllal, hogy elősegítse fenntartható munkahelyek létrehozását a szociális gazdaságban. Hosszútávon egy olyan gazdaság megteremtése a cél, amelyben a szolidaritás érték, a profit pedig eszköz ahhoz, hogy szolidárisak lehessünk.

A társaság leendő partnereinek segít megtalálni azt a piaci szegmenst, amelyben a vállalkozás sikeres lehet, segíti továbbá az üzleti tervek elkészítését. Az ötlettől a megvalósításig folyamatos tanácsadással, coachinggal támogatja a szervezeteket. Kutatásokat, közvélemény kutatásokat végez, elemzéseket készít, hálózatot épít.

 

Referenciáink:

Az RHI 9 éves projekttapasztalattal rendelkezik. A cég az elmúlt években több pályázatot, megbízást bonyolított le sikeresen, amelyek között volt hazai és Európai Uniós támogatású projektet is. 

  • 2015-ben Vasvár Város Önkormányzatának megbízásából az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0039 azonosító számú, „Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Vasi Hegyháton” című projekt megvalósítása során felmerülő szakértő feladatok ellátását végezte a szervezet. 
  • A szervezet 2013.02.01-től - 2014.07.31-ig projektgazdaként vett részt a TÁMOP-1.4.5-12/1 - „Paktummal a foglalkoztatásért, - fenntartható szolgáltatásfejlesztés és partnerség építés a Vasi Hegyháton”című projektben. A projekt célja volt, a Paktum területén az együttműködésre és a belső erőforrásokra alapozott foglalkoztatási potenciál bővítése. Megvalósult 60 fő hátrányos helyzetű munkanélküli bevonása, akik közül 27 fő támogatott foglalkoztatásba került. Ezzel együtt képzésekkel, az önfoglalkoztatóvá válás segítésével, a foglalkoztatók szakmai támogatásával, közösségi, érték alapú gazdaságfejlesztési kezdeményezések megerősítésével, innovatív közlekedésszervezéssel terveztük a célcsoportok helyzetének javulását. A projekt hosszú távú célja a foglalkoztatási paktum kapacitásainak és szolgáltatási szintjének emelése volt, amely által a térség foglalkoztatási helyzetének javítása, a partnerségben részt vevő szervezetek segítse, fejlesztése valósulhatott meg. Továbbá a meglévő foglalkoztatási irányok mellett lehetőség nyílt, hogy kialakuljanak új, a térség belső erőforrásaira alapozó gazdaságfejlesztési kezdeményezések, növelve a belső foglalkoztatási potenciált, csökkentve a térség kiszolgáltatottságát.
  • Az RHI 2013-tól minden évben részt vesz a VMKIK megbízásából a Gazdaság és – Vállalkozáskutató Intézet, "a szakképzett munkaerő iránti keresletének és a fiatal pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzetének megismerését célzó" felmérésének elkészítésében. Az országos vizsgálat elősegíti az oktatási intézmények munkaerő kínálati és térség vállalkozásainak munkaerőpiac keresleti oldalának összehangolását.
  • A fiatalok helyben maradását segítő programok közt a Minta erdei iskolai programok tananyagfejlesztése és szervezése mellett a 24 város projekt keretében 7 városban végeztük el a Gyermekélmény város program szakmai előkészítését, lebonyolítását 2012-ben.
  • 2012-ben a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából céglátogatások szervezése általános iskolai és szakiskolai diákok számára pályaorientáció céljából.
  • A szervezet több foglalkoztatási programba is részt vett, ilyen volt például a Szociális foglalkoztatók termékfejlesztésének támogatása is 2011-ben. Emellett több területen is szerzett referenciát (pl. a képzés, tanulmánykészítés), a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) által kiírt pályázat keretében.
  • Ugyancsak a foglalkoztatást segítő munka volt a Nyugat-dunántúli régióban Támogató Centrum működése című projekt részletes szükséglet és igényfelmérését elkészítése, és a szakmai támogató szolgáltatási stratégia kidolgozása.
  • 2010-ben Szombathely Megyei Jogú Város szociális térképének elkészítése Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából.

 

A Regionális Humán Innováció Képzési Nonprofit Kft. munkatársai:

  • 2 fő szociológus
  • 1 fő közgazdász

Együttműködő és érdeklődő partnerek jelentkezését várjuk az alábbi elérhetőségeken:
Regionális Humán Innováció Közhasznú  Nonprofit  Kft. (RHI)
Iroda címe: 9700 Szombathely, Lőportár utca 7/A/1.
E-mail: info@e-human.hu

 

 

Híreink

Kanyarogjunk lefelé a Duna-deltába, ahol megannyi élmény és kincs vár felfedezésre! 

Transdanube Travel Stories projekt, mely az Interreg Duna Transznacionális program keretében kerül finanszírozásra a hónap végén véget ér. Számos nagyszerű eredményt tud felmutatni a projekt, izgalmas és érdekes kincseket rejt magában.

Transdanube Travel Stories - egy folyó, hat történet

Ismerje meg a projekt eredményeit!

Fedezd fel Velo Martini kerékpáros zarándok útvonalát!

Fedezd fel Velo Martini kerékpáros zarándok-útvonalat! 🍀💚Egy kis ízelítő abból, mi vár rád, ha végigjárod az utat!🎬 https://youtu.be/4LtfP-RSQIs